Az egyik Utamon Klub alkalom témája a kiégés volt, és miután átbeszéltük a jeleket, a kiútra terelődött a szó. Vízióként és lehetséges megoldásként a feltöltődésre egy tengerparti nyaralás, több hetes pihenés merült fel. A fogalmak tisztázása után azonban ennek megvalósíthatósága igencsak kérdésessé vált.

A stressz kívülről éri az embert, mindig külső tényezők hatására utal. Az eustressz ami kedvező hatású – jó érzéseket vált ki az emberből, ösztönzőleg hat ránk, és van a distressz, ami viszont már inkább gátol, korlátol, megnehezíti a céljaink elérését. Ha ez utóbbi hosszútávon fennáll egy vagy több életterületen, akkor krónikus stresszreakció alakulhat ki: a szervezet készenléti állapotban működik, ami ingerlékenységhez, a magas igénybevétel miatt súlyos kimerültséghez, és hosszabb távon bizonyítottan betegségekhez vezet.

És most szeretnék idekeverni egy másik fogalmat. A maszkolás az önazonos viselkedés elnyomása a feltűnés és az elutasítások elkerülése érdekében. Főként neurodiverz emberekre jellemző, akik nyilvánosan a mentális kapacitásuk egy jelentős részét arra fordítják, hogy tettessék a társadalmilag elfogadható viselkedésformákat. Ez az állandó extra energiabefektetés azonban annyira megterhelő, hogy könnyen napi szintű idegrendszer-összeomlásokhoz vezethet. Konkrétan, amikor az egyén végre biztonságos közegben van, vagy egyszerűen csak nem bírja a tovább a színjátékot, akkor kitörnek belőle az elnyomott érzelmei. A maszkolás során gyakorlatilag a felettes én folyamatosan stressztben tartja a szervezetet, mert a megfelelési vágy annyira erős, hogy máskülönben a megélt szorongás az illető végrehajtó funkcióinak teljes leblokkolásához vezetne, tehát a személy nem is tudna funkcionálni. Természetesen hosszútávon ez a működés is kiégéshez vezet.

A kiégés tartós túlterheltségből adódó letargikus apátia, teljes motivációvesztés. Akár krónikus stressz, akár maszkolás vezetett a kiégéshez, bizonyos energiaraktárak annyira kiürültek, hogy ebből az állapotból az önálló kilépés gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Tegyük fel, hogy eddig egyáltalán nem volt a rutinodban sem a napi, sem a heti, sem a havi szintű pihenés. Ha már eljutottál a kiégés közeli állapotig, az önérvényesítés valószínűleg nehezen megy és rendszeresen lemondasz a saját jóllétedről, például a szeretteid kedvéért.

Mekkora a realitása annak, hogy belátható időn belül kicsekkolj ebből az egészből és több hétre távozz külföldre?

Az egy dolog, hogy az ilyesmihez először is tartós szabadságot kell kérni a munkahelyeden, de emellett az életed többi területén is le kellene kommunikálnod azt, hogy nem leszel elérhető. És még ha ez sikerülne is, és tegyük fel, ki tudod fizetni, szóval megoldod nagy nehezen hogy eljuss a hőn áhított helyre… mit gondolsz, ott hogy éreznéd magad? El tudnál lazulni? Tudnál szabadulni azoktól a gondolatoktól amíg egészen eddig még abban is megakadályoztak hogy akárcsak egy órára megállj?

Aki önérvényesítéssel tudatosan kezd foglalkozni és hosszú évek önelnyomása után kezdi gyakorolni a határhúzást, az általában megdöbbenve tapasztalja, hogy azok az emberek, akik állítólag szeretik és támogatják őt, milyen szintű ellenállást tanúsítanak és mennyi bűntudatot keltenek az illetőben, amikor megneszelik: lehet hogy mostantól másképp lesz. Mert az ember – bármennyire nagy a szája – mindig fél a változástól. Igen, a pozitív változástól is retteg. És azoknál, akik a változást indikálják, csak azok félnek jobban, akiket a változás csak érint – hisz ők még csak nem is irányíthatják a folyamatot. 

Szóval ha úgy érzed, hogy itt az ideje végre változtatni, mert most már tényleg nagyon rossz és súlyos a helyzet, akkor kérlek, könyörgöm, ne egy hatalmas filmbeillő és drámai lépéssel kezdd, ami miatt körülötted mindenki elbizonytalanodik és aggódni kezd, veled az élen! Mert ha egyetlen huszárvágással szeretnéd tökéletesen helyrehozni azt, ami hosszú évek alatt romlott el, az sajnos esélyes, hogy nem fog sikerülni .

Ehhelyett most is azt javaslom, amit mindig, ha új dologba kezdesz: csak kis lépésekben gyakorolj és kalkuláld bele, hogy hibázni fogsz! Nem baj, ha hibázol, az a normális miközben gyakorolunk valamit. Kérlek, ne várd el magadtól, hogy elsőre, tökéletesen, gyorsan és hatékonyan sikerüljön valami, amit még soha az életedben nem próbáltál! Értem, hogy sürgős lenne, mert ezt az egészet addig halogattad, amíg már az „akkumulátorod” szinte mínusz értékeket jelez, de nincs az a „gyorstöltő”, ami ezt megoldja! És ha még lenne is, mint tudjuk, a gyorstöltés árt az akksinak… 

Lehet, hogy most úgy érzed, hogy nincs más megoldás, és egyszerűen nem tudod elképzelni, hogy hogyan máshogy lehetne véget vetni ennek a kimerítő folyamatnak, minthogy elmenekülj messzire… pedig lehetséges, hogy enyhüljön a nyomás! Gondolj csak bele: amikor túlfeszíted a húrt és alaposan lebetegedsz, olyankor felhívod a főnököt reggel és aznap nem mész be. Aztán kiderül, hogy nem dől össze a világ. Hogy igazából, ha nagyon muszáj, akkor meg tudsz állni…. ha már nincs más választásod, akkor tudsz pihenni! Mi lenne, ha ezt nem várnád meg? Milyen lenne rendszeresen pihenni, töltődni? Furcsán hangzik? Esetleg unalmasan? 

Szerintem nem arra van szükséged, hogy egy olyan újabb projektbe kezdj, mint egy hatalmas utazás szervezése, rengeteg konfliktussal tűzdelve. Hanem arra, hogy végre megállj. Tedd fel magadnak a kérdést: mi esne jól most? Mi az, amit ebben a pillanatban megtehetnél, hogy jobban érezd magad? Mi lenne, ha végre nem halogatnád, hogy magadat válaszd? Mi lenne, ha végre nem a lista végén lennél? Te vagy az egyetlen ember a világon, aki valóban megláthatja, hogy mire van szükséged, és rögtön tehet is érted valamit.

Milyen lenne, ha te magad válnál azzá a támogató, szerető, óvó, féltő személlyé akinek tényleg fontos vagy, és ezért őszintén – kedvesen, nem pedig megalázóan – megmondja, amikor túltolod a biciklit?

Kezdésnek olyan pihenést válassz, amit akár már ma megengedhetsz magadnak. Ami biztos, hogy sikerülni fog, mert annyira apró. Aztán kapaszkodj abba a megkönnyebbülésbe, amit adni fog. Légy büszke, hogy végre elkezdted, végre megtetted magadért! Ne gondold azt, hogy ez kevés! Hidd el, hogy ez a tudatos, türelmes, felnőtt megoldás. Tudod: „nem sprint, hanem maraton”.