Múltkor egy baráti beszélgetésben épp megfogalmaztam, hogy miért aggódok, pontosan mitől félek (a lányommal kapcsolatosan). A barátnőm végighallgatott, és az első reakciója az volt, hogy ő nem is merne ilyesmiket kimondani, mert ő hisz a gondolatok teremtő erejében.
Ez már nem az első eset volt, más is felhívta erre a figyelmemet mostanában, hogy nem kellene megfogalmaznom a negatív gondolataimat. „Ne fessük az ördögöt a falra”, ugyebár. Megütköztem rajta, ha ezt hallottam, de eddig nem nagyon tudtam megmondani, hogy tulajdonképpen miért. Hiszen abszolút jóindulatú személyektől jött a visszajelzés, akik támogatnak engem. Mégis, azt hiszem most ideje beszélnem róla, miért tartom fontosnak a negatív érzések validálását, szóbeli kifejtését.
Mit is értünk a „gondolatok teremtő ereje” alatt? A manifesztáció elmélete szerint amikor valamit elképzelünk, és ebbe érzelmileg is bevonódunk, a testünk reagálni fog erre, akár akarjuk, akár nem. Ugyanis nem tud különbséget tenni a felidézett múlt, az elképzelt jövőkép vagy aközött, ha éppen most történik velünk ez a valami. Ezt a jelenséget szoktuk felhasználni a pozitív dolgok manifesztálására: ha tudatosan választok egy pozitív gondolatot és ezt újra és újra vizualizálom, azzal üzenhetek a tudatalattimnak, mintha programoznám. Ez nagyon hasznos, hiszen a kapcsolódó jó érzések átélésével a tudatos elménkből a tudatalattinkba ültethetjük a pozitív jövőnk képét, mintha egy üzenetet küldenénk: „Ehhez szokjál hozzá!” És mi történik, ha ez sikerül? Hát az, hogy már nem csak a tudatosan meghozott döntéseink visznek majd minket a céljaink felé, hanem a tudattalanok is – és ez az ami segít! (Persze ettől még az univerzum is besegíthet, ezt nyilván nem zárhatjuk ki, csak a kollektív tudattalanról szóló elmélkedésbe most nem mennék bele.) Összefoglalva: kívülről befelé dolgozunk a tudatalattinkon, hogy aztán teremthessünk általa.
Nade. Mi a helyzet azzal, ha van egy rossz érzésem, és ezt fogalmazom meg? Tehát először van egy érzés a testemben, és azután kérdezem meg magamtól, hogy miért érzem ezt. Ekkor jön egy gondolat, mely történetesen negatív, és magyarázza az érzést, pl. „Aggódom, hogy ez és ez fog történni…” vagy „Attól félek, hogy…” Ha ezt megengedem magamnak, akkor a tudatalattim üzenete, melyet a testemen keresztül küldött nekem, megjelenik a tudatos elmémben. Ha ki tudom mondani ezt, valóban itt is megtörténik, hogy az érzelmi bevonódás miatt a testem úgy reagál, mintha mindez a jelenben történne. DE! Vegyük észre, hogy a teljes folyamat az ellenkező irányba játszódott le!
Tény, hogy most nem a békét hozó eufóriát igyekszünk megszokni, sőt, egyenesen ramatyul érezzük magunkat. Viszont az is igaz, hogy a negatív érzés megélésétől olyan hormonok szabadulnak fel a testemben, amik a probléma megoldására ösztönöznek. Arra, hogy mihamarabb tegyek valamit azért, hogy a félelmem ne következzen be hosszútávon, illetve amiért aggódom, azt megvédjem. Nagyon fontos motiváló, cselekvésre ösztönző hatása van tehát annak, hogy megérzem a szenvedést. Amikor pedig sírok, a stresszhormonok távoznak a szervezetemből a könnyeimmel, megkönnyebbülök, hogy aztán levonhassam a következtetéseket. Belülről kifelé dolgozom.
Mi történik akkor, ha azt mondom, hogy „NEM. Én ezt nem akarom érezni! Ez rossz! Inkább gondoljunk valami pozitívra, nézzük a dolgok jó oldalát…” Amikor nem engedem, hogy a rossz érzésem vizualizálódjon, hanem a folyamatot leállítom, az érzés nem szűnik meg, hanem ott marad a testemben. Az érzéseket ugyanis csak elfogadni és elengedni lehet, ha lenyomjuk, akkor ott maradnak és gyűlnek…. aztán egyszer csak nem tudsz olyan könnyen elaludni. Vagy, valamiért szörnyű rosszakat kezdesz álmodni, ugye. Hisz a tudatalattid próbálja megtalálni a módját annak, hogy valahogy mégis eljuttassa neked az üzenetét… De miért? Miért próbál rávenni, hogy rosszul érezd magad? Kinek jó az??
Hát NEKED. Mert akkor tenni fogsz valamit! Ezzel motivál, hogy változtass valamin. Ha például elutazok valahova, tegyük fel, és előtte már nagyon izgulok és aggódok, hogy valami itthon fog maradni, illetve lekéssük a repülőgépet, stb. Jó ez valamire?
Van, aki erre legyint, hogy: „Ne aggódj! Nem lesz semmi baj, jól fogjátok magatokat érezni, minden szuper lesz. Ha valami itthon marad, nem számít, bármi lesz meg fogod tudni oldani.” True. Bízzál magadban, mert tényleg meg fogod tudni oldani. Viszont az a helyzet, hogy vannak dolgok, amiket megelőzhetsz, hogy megtörténjenek. Például, ha eszedbe jut, hogy az nem lenne jó, ha lekésnéd a repülőt, és ettől eléggé félsz, akkor hamarabb el fogsz indulni. És ez jó! Mert akkor nem fogod lekésni a repülőt, és nem kell majd igaziból átélned azt, hogy mekkora szívás lekésni egy repülőt!
Egészséges emberben a negatív érzéseknek ugyanúgy funkciója van, mint a pozitív érzéseknek. Akár hiszed, akár nem, okunk van arra, hogy rossz dolgokat is tudunk érezni, és nem csak jót. Mi több, a negatív érzéseink elég nagy szerepet játszottak abban, hogy ilyen sokáig eljutott az emberiség.
Miért nem kell attól félned, hogy valóban meg fog történni amit kimondtál? Ha belülről kifelé dolgozol, akkor el tudod engedni ezt az érzést, illetve át tudod transzformálni egy hasznos, megelőző cselekvéssé, ami megnyugtat. És kész! Miért képzelném el még egyszer hogy otthon hagyom a hajszárítót, ha már betettem a bőröndbe? Már nem félek tőle, igaz? (Most a kényszeres ellenőrizgetést hagyjuk.) És mielőtt elkezdenél azzal jönni, hogy attól félünk igazán, amire nincs is ráhatásunk, és az emlegetésével tényleg bevonzhatjuk, gyorsan elmesélem, mitől élesedett most nekem ez az egész téma.
Nem rég megnéztük a férjemmel az Így neveld a sárkányodat című mese idei, élő szereplős változatát. Végig az pörgött bennem, hogy „Ez csodálatos!”. Mert tökéletesen magyarázza el ennek a témának a részleteit. Valószínűleg ismered a story-t, de ha nem, NE olvass tovább, amíg majd meg nem látod görgetés közben ismét azt, hogy
***SPOILER***
Vannak a vikingek, akik öldösik az ijesztő sárkányokat, hogy azok ne öljék meg őket, ugye. Hisz nagy pusztítást tudnak okozni, tiszta sor. És van egy nyikhaj gyerek, Hablaty, aki nagyon szeretné azt tenni, mint a többiek: megölni egy sárkányt. Hisz akkor a többiek elfogadnák őt. Viszont van benne valami, ami mégis megakadályozza ebben. Ezáltal rá tud nézni a sárkányra, és meglátja hogy milyen igazából. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy amikor találkoznak, a sárkány történetesen nem tudná őt bántani béklyói miatt. Viszont Hablaty ahhelyett, hogy megölné, kockáztat, és elengedi. A fent mellékelt képen az ezután következő jelenet látható.
***SPOILER***
A dühöd, a szomorúságod és a félelmed nagy pusztítást tudnak okozni? IGEN, valóban. Ijesztő, amikor ilyesmit érzel? Naná, stimmel. Ha nem tudod menedzselni a testedben keletkező feszültséget, akkor rémisztő az az irányíthatatlan erő, ami ébred benned. De – ahogy azt a film is bemutatja – nem lehetetlen megtanulni uralni ezt az erőt, ha elég bátor és türelmes vagy hozzá…
***SPOILER***
Hablaty megpróbálja megérinteni a sárkányt, többször is próbálkozik, de ez nem sikerül. A sárkány egészen addig ellenségesen morog rá, amíg Hablaty el nem fordítja a fejét és úgy ki nem nyújta a sárkány felé a kezét. Mi történik itt tulajdonképpen, mit csinál Hablaty? A fiúnak egész életében azt mondogatták, hogy „Egy sárkány mindig ölni akar!”, szóval rettenetesen fél, hogy ez a sárkány most azonnal meg fogja őt ölni. De ott van benne a remény, hogy ennek nem kell így történnie, és mindketten túlélhetik. Hisz ezért kockáztatott, mikor adott neki egy esélyt. Ezért próbál kapcsolatba lépni a sárkánnyal, és kideríteni, igaza volt-e. Ad valamit ennek a másik élőlénynek: BIZALMAT. Lehetőséget ad a sárkánynak, hogy ő döntsön, mit teszt vele – miután ő már bizonyította jószándékát és letette a fegyvert. Ettől történik meg a csoda: a sárkány megszelídül és Hablaty kinyújtott kezébe simítja a fejét. A kapcsolat létrejön.
***SPOILER***
Szóval ez ennyi! Így kell csinálni. 😀 Abban a pillanatban, hogy jön egy rossz érzés, például felkúszik egy gombóc a torkodba, HA megfelelő helyen vagy, próbáld ki azt, hogy megengeded neki. Mi a legrosszabb, ami történhet? A saját testedről van szó, szóval nem fogsz belehalni, az biztos… (ebből a szempontból mondjuk a sárkány nem volt a legmegfelelőbb metafora, sebaj XD) Hidd el, érdemes megkockáztatni. A mélységek megélése nagyon sok mindent megmutathat neked magadról.
Ha tudni akarod, hogy ez hogyan működik természetesen, akkor nézz meg egy gyereket. A gyerekeknél nincsen tabu. Mindent kimondanak, ami az eszükbe jut, sőt, nem csak kimondják, le is rajzolják. Ha volt egy sérelmük aznap, bennük maradt egy rossz érzés valamilyen szituációban, azt el is játszák később. Egy az egyben! Sőt, addig játszák újra és újra, amíg fel nem dolgozták! A szerepjátékaik nem véletlenül emlékeztetnek minket felnőtteket családállításra… szóval ők baromira nem félnek a negatív gondolatok teremtő erejétől, ellenkezőleg, egyenesen ventillálnak! Nem hogy megvárnák, hogy bevonzzák újra ugyanazt, hanem még direkt rá is segítenek, méghozzá haladéktalanul.
Miért? Mert megküzdési mechanizmusokat keresnek. Megoldást keresnek. Azért mennek bele újra és újra ugyanabba az érzésbe, hogy ismét aktiválják a testüket és az elméjüket és gyakorolják, hogy mit kell tenni a megismert nehéz helyzetben! Nagyon fontos önvédelmi stratégia! A gyerek TANULNI akar belőle. Azért mondja el a legszörnyűbb gondolatát is, és azért akarja, hogy játszam el vele azt a katasztrófafilmbe illő jelenetet is, amit kitalált, mert kíváncsi, hogy mi történne, ha ez tényleg megtörténne. Fél? IGEN, fél. Ez baj? NEM, ez baromi természetes, és épp a szorongást kerüli el azzal, hogy azonnal, a tudatos szinten kommunikál róla! Nem tud valami másra gondolni, benne ott van az a gyermeki kíváncsiság, mint Hablatyban, ami nem hagyja őt nyugodni. Meg akarja ismerni ennek az érzésnek a természetét, hogy mit tesz az emberekkel és ki hogyan reagál rá… Ők hogyan küzdenek meg vele? Olyankor mit kell csinálni, amikor ezt érzed? És ez, ez az, ami előrébb viszi őket hogy megismerhessék és aztán szabályozhassák az érzéseiket. Ha sokszor megtapasztalják a szülői reakciókat, internalizálják azokat.
Így később tapasztalatból fogja tudni kezelni, amikor elönti a testét az az érzés, már lesz ötlete, hogy hogyan reagáljon rá. Mert gyakorolta! Nem úgy született, hanem megtanulta. De mi van akkor, ha mi nem tanultuk meg, vagy legalábbis nem ezt tanultuk meg? Ha valamit sok sok éven át nem gyakorolsz, és aztán elkezded, akkor kérlek, KÉRLEK, ne várd, hogy egyből simán fog menni…
***SPOILER***
Amikor Hablaty el akarja mondani barátjának, Astridnak az igazat, a lány nem akarja meghallgatni, és elszalad. Együtt azonban megállítják, és engedélyt kérnek tőle hogy megmutathassák neki Fogatlan valódi énjét. Astrid beleegyezik egy közös repülésbe és ezáltal felfedezi a csodálatos sárkány erejében rejlő potenciált. Onnantól a lány támogatja Hablatyot a tervében, hogy a többi vikingnek is megmutassa a sárkányok jó oldalát, akik persze ugyanúgy nem nyitottak erre az egészre, főként a vezetőjük, Hablaty apja. Hablaty a döntő pillanatban elbizonytalanodik önmagában és azt mondja Astridnak: „Nem tudok sárkányt ölni!” A lány erre így felel:
„De megülted!! …Van valamid, ami nekünk nincs, ami egyikünkben sincs meg, úgyhogy kitartok melletted. Jöjjön, ami jön!”
***SPOILER***
Szóval ha most megfogadod a tanácsomat és megengeded magadnak, hogy legközelebb elárassza a testedet egy negatív érzés, és beszélj is róla, az lehet, hogy kemény lesz. Lehet, hogy kiabálni fogsz. Lehet, hogy úgy fogsz sírni, hogy nem tudod abbahagyni. Ezért légyszi, csak olyan környezetben csináld, ahol érzelmi biztonságban vagy! Ahol nem kell attól félned, hogy valaki elfogadhatatlannak nyilvánítja az aktuális viselkedésed, amit a nehéz érzésednek köszönhetsz. Egyszóval, légyszi ne menj olyan helyre, ahol azt mondhatják neked, hogy „Ne hisztizz.” Valóban nem ott érdemes megengedned magadnak az érzéseid megélését.
Amikor megemelkedik a pulzusszámod, felforrósodik a tested, érzed, ahogy keresztülmegy rajtad. Tényleg rossz lesz. Próbálj figyelni rá! Miért van ez? Mit akar neked tanítani, mondani? Lehet, hogy dühös vagy, mert valaki átlépte a határaidat és most derül ki, hogy mi az ami fontos számodra? Lehet, hogy félsz? Nem is tudtad, hogy mennyire szeretsz valakit vagy valamit, és rettegsz, hogy elveszítheted?
***SPOILER***
Hablaty apja hallani sem akar a sárkányok jó oldaláról és felhasználja Fogatlant, hogy eljusson a sárkányok fészkébe, abban a reményben, hogy végleg legyőzze a sárkányokat. Egyszerűen fergeteges, ahogy oda megy minden hadierejével, aztán szembesül azzal, hogy mennyire alábecsülte a küldetést, amire vállalkozott. És miután végre megértette, tesz egy nagy lépést: elengedi Fogatlant, hogy ő segíthessen Hablatynak, és megtörténhessen az áttörést, még ha nem is sejti, mi fog történni.
***SPOILER***
„Oké. Itt vagyok veled. Együtt keresztülmegyünk rajta.” Mit szólnál egy ilyen reakcióhoz? Akár egy kőszikla, ami kitart melletted. Csak figyeld meg, hogy mi történik…
Aztán, ha megvártad, hogy elvonuljon a vihar, megérkezik a testedbe a nyugalom és a béke. Mérhetetlen megnyugvást fogsz érezni, amikor megtapasztalod: elmúlik, ha hagyod. Tiszta lap. Lehet, hogy fáradt leszel, de olyan lesz, mint amikor kitisztul az ég, előbújik a nap és világossá válik, hogyan tovább.
Ha megengedjük az érzést, akkor elmúlik! És utána érezni fogjuk a különbséget a rossz és jó között, és nem lesz minden szürke… Hidd el, ez nagyon megéri. Az érzelemszabályozás tanulható. A rossz érzések nem elkerülhetőek, de lehet velük bánni, és akkor képes leszel a javadra fordítani, amit üzennek neked.
Ha még nem láttad a filmet, mindenképpen nézd meg! A legvégét már tényleg nem akartam lelőni, szerintem nagyon megható. Jó szórakozást a sárkányokkal! 😉

